http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/magyarorszg_varai_23

MAGYARORSZÁG VÁRAI 23.

2006.01.05.

Csobánc vára

Van-e szebb tája szép hazánknak a Balaton-felvidéknél? Aki ezt a gyönyörű és csodálatos vidéket felfedezi magának, az örökre szerelmese lesz. Ha a somogyi oldalról nézi a Balatont s a túlnan integető hegyeket: Szigliget, Tátika, Csobánc és a Badacsony koporsóhegyét, különösen alkonyati fényben, mikor a tavon ott remeg az aranyhíd látványa, megesküszik, hogy ilyen látványt sehol sem látni a világon. És ha az északi oldalon autózik, sétál, gyönyörködik, várakat fedez fel a magasban, vagyis várromokat, hiszen itt csak a kő maradt meg, a hajdani palotákat, bástyákat, várkastélyokat elvitte és megőrölte az idő.

A XIX. században, e vidék poétája, aki Sümegen lakott, Badacsonyban időzött, Kisfaludy Sándor csöndes, téli esteken azzal múlatta az időt, hogy regéket írt.

Szépeket, szívszorítókat, búsakat. Csobáncról, Tátikáról, Somlóról.

S ezeket a verseket a romantika korában falták a versolvasó úri kisasszonyok, nagyúri dámák, versekért rajongó urak és komoly deákok, vagyis mindazok, akik szerették a poézist, szerették a költészetet, a magyar múltat és a regélő hősi időket.

Előszót is írt verseihez Kisfaludy, az egykor Franciaországot megjárt katona, fogságba is esett, testőrként szolgált előbb a bécsi udvarban, igen kalandos élet után világlátott emberként jött haza a hosszú katonáskodásból. Végre feleségül vehette Szegedy Rózát, szép szerelmesét, aki után annyit epekedett.

Hamarosan a legkedveltebb költő rangját vívta ki az olvasók szemében.

1807-ben jelent meg szép kötete: Regék a magyar előidőkből címmel, s ennek előszavában így vall az olvasóknak:

"...bizonyos, hogy a Régiség még a legdurvább embert is érdekelni szokta, - s minden embert Hazájának régiségi inkább, mint sem a külföldiek, - lelkemnek ily megihletése szülte, a földi bajok elől megszökhetett némely óráimban, e jelenlévő Regéimet a Magyar Előidőkből, minekutánna a sok háborúk által összezavarodott Világnak csatázó, zajos piacáról ősi fészkembe, s a Természet csendes kebelébe, a mezei élet jóltévő nyugalmába visszavonulván, itt, lakásom romántos körében, milyent sok jeles, és szép tájairól híres országokban jártomban-keltemben is keveset találtam, - minekutánna itt szinte naponként látom a váromladékokat, melyek minden erre utazónak szemeit, figyelmét és képzelő erejét magára vonják, és gondolatait s érzeményeit természet szerint a hajdani időbe merítik."

És elkezdi Csobánc históriáját. A régi regét e versszakkal:

     Ülj mellém a kandallóhoz
Fel van szítva melege,
Csobánc-várról, Édes-kedves,
Ím! halljad, egy agg rege: -
Múlt szüretkor Badacsonyon
Ezt Múzsámtól vettem én,
Egykor, midőn magam bolygék
A hegy szirtes tetején.

Így folyik a vers a költőből, és a régi regét mi is idézzük föl.

Volt egy ifjú ember, kinek László a neve, és volt a szerelmese, Rózsa, akinek istenhozzádot mondott egy szüret alkalmával, mert Mátyás király udvarába vágyott, ahol éppen az ilyen vitézek gyülekeztek, mint ő is.

Szigliget volt a hazája, ott élt László úrfi, aki a Szentgyörgyi nevet viselte.

Budára vágyott, hogy harcolhasson a török ellen.

És Gyulaffy Rózsa eleresztette szerelmesét, de ugyan, mi mást is tehetett volna?

Szentgyörgyi László elment a sereggel, Mátyás diadalmas hadával, harcolt Kenyérmezőn, megsebesült a csatában.

De Csobánc várába, mely akkor a Gyulaffy családé volt, bekopogtatott hamarosan egy hírhozó, azzal a hírrel, hogy meghalt László úrfi, s vele halt a csobánci várból magával vitt Farkas nevű katonája is.

A hírhozó szerint a kenyérmezei csatamezőn haldokló Szentgyörgyi László feladatul adta a katonának, hogy hazatérve keresse fel csobánci kedvesét, Gyulaffy Rózsát, és kérje, hogy emlékezzen meg róla "az ő holtig hívéről". De ugyanakkor kedvese lelkére köti a messziből, nehogy lemondjon miatta a világ örömeiről. Testamentumot hagyott szerelmesére.

Kisfaludy szerint:

     "Legkedvesebb barátomat
Válassza ő férjének,
Boldogítsa Varjas Andrást
Szerelmével szívének..."

Persze, ezt a csalárdságot egyáltalán nem a meghalt hős találta ki, hanem éppen a barát: Varjas András, aki nem is Rózsa kezére pályázott, hanem inkább Cso- bánc várára, sőt kincseire! Orbán deák - Varjas András lefizetettje - ezzel a hírrel akarta eltántorítani Gyulaffy Rózsát halottnak hitt szerelmesétől.

A költött hír mégis hitelt kapott.

Persze, nemcsak Varjas András kapott vérszemet, jöttek más kérők is a csobánci várba: Halápy, Hagymásy, Török, Petheő, Kanizsay, Poky, Érsek, meg egy Szilvásy nevű fiatalember.

Az igaz hír lassan járt.

Csobáncon úgy gondolták: a hír igaz!

Még Gyulaffy Rózsa édesapja is elhitte a halálos véget, elhitte a szomorú kedvese is, de mielőtt bárkinek is a szemébe nézett volna, a tihanyi templomban rekviemet tartottak a halott lelki üdvéért.

Ezen persze megjelent Varjas András, meg az ő Orbán deákja.

Hanem a szép Rózsa csak hervadozott. Majdnem eszét vesztette, annyira siratta meghalt kedvesét. Őszi liliomhullásig nézte a várfalak magasából a távoli utat, amelyen messze indult kedvese és szerelmese. Sokszor elalélt. Szeméből eltűnt az öröm parazsa és a reménység kék ege, csakhamar minden könnyét elsírta.

Egy év után újra szüret jött.

Rózsa már alig élt ekkor.

Errefelé az egyik hír sólyomszárnyon repül, a másik meg csak ballag, mint az öregember.

Mert a sereg csak hazajött Kenyérmezőről.

A király is megérkezett.

A bajnokok is itthon voltak.

Az ország nagyjai mulatságot csaptak, amire minden hazatértet meghívott a király.

A hazatérők között volt Szentgyörgyi László is.

Hiába tartóztatták, ment haza Szigligetre, hogy onnan azonnal Csobánc várába lovagoljon. Nem írt levelet, mert a katona nem fa, hogy levelezzen, hiszen néki sem érkezett levél, de hiszen abban a korban csak alkalmi hírvivők léteztek.

A tarsolya teli ajándékkal.

Távoli gyöngyöket hozott, olyanokat, melyeket maga akart kedvese nyakára fűzni.

Nagyvázsonyig Kinizsivel lovagolt.

Még megették a Márton-napi ludat, s csak utána indult a hazavivő útnak.

Lehullott az őszi erdő majdnem minden leve.

Olyan szép szőnyegen sétált a lova, hogy volt ideje ábrándozni, milyen lesz a rég várt találkozás.

Ezt így írta meg Kisfaludy Sándor:

     Rózsa, Rózsa! közel vagyok -
Ha hogy hívem maradtál,
S megtartottad, amit nékem
Badacsonyban fogadtál?
Szigligetben fogunk élni,
Szerelmünkben, boldogok,
Hol fészkünkből kirepülni
Egykönnyen már nem fogok.

László vitéz hazaérkezett. A csobánci vár alá. Mert neki ez az igazi hazája, nem Szigliget. Ő ide vágyott, csókra, ölelésre, mosolyra és boldogságra. Felpillan- tott a várra, és megsarkantyúzta lovát. Ugyan nyúl futott át előtte, meg egy bagoly is huhogott, és tudta édesanyja babonáiból, hogy ez a kettő együtt jót nem jelenthet.

Amikor felkanyarodott lova a csobánci várba vivő úton, a várban lélekharang kondult.

Miért siránkozik?

Kit sirat?

Kiért kiáltozik?

Egy jobbágy jött lefelé a vári úton. Nem ismerték egymást.

- Kiért harangoznak? - kérdezte félelemtől fulladó szavakkal.

- A kisasszony haldoklik odafönt...

- Kiről beszélsz?

- Gyulaffy Rózsáról.

Vágtára fogta a már elfáradt lovát.

Akkor ért föl, mikor eléje kúszott a harmadik harangszó.

Lova kidőlt alóla.

A halál akkor ragadta el Gyulaffy Rózsát!

* * * * *

Ezt a regét mesélte el Kisfaludy Sándor szépen, nemesen, érzékeny lélekkel a kandalló előtt ülve, míg odakint a sümegi háza előtt fújt az őszi szél.

És a valóság?

Mit tudunk Csobáncról?

Bizony, a Gyulaffy család vára volt 1300-tól kezdve.

A várhoz Gyulakeszi és még négy falu tartozott. A szelíd kúpos hegyen, a tapolcai medence közepén emelkedő hegyre egy XIII. századi templom maradványa mellett lehet csak felmenni a szőlőhegyre.

1221-ben említi először egy oklevél a comes szőlőjét.

Olvastam adatot arról, hogy 1255-ben kezdik a várépítést a tatárjárás után.

1251-ben kőházként emlegetik az öregtornyot, mint ami a Gyulaffyaké. Márpedig a tatárjárás után épülő várak vagy királyi vagy püspöki, esetleg főúri kézben voltak.

Helybeli nemesek sehol sem építettek várat, vagy ahogy a feljegyzés írta: kőházat!

Kik voltak a Gyulaffyak, Csobánc első építői?

Az olasz eredettel rendelkező Rátót nemzetség Gyulaffy ágának birtokai Csobánc környékén voltak. Országos tisztségekre is emelkedtek: az első ismert ős: Lesták, 1182-ben már erdélyi vajda, Gyula nevű fia pedig 1214-1239 között királyi udvarbíró.

Balduin nevű unokája a főpohárnoki tisztségig vitte.

Balduinnak Gyula fia vitte tovább azt a családi ágat, amelyből az 1300-ban feljegyzett Demeter származik, s ő az első ismert birtokosa a csobánci várnak. Onnan tudott ez az évszám, hogy Rátóti Demeter úr kénytelen volt esküvel hitet tenni arról, hogy a tihanyi várnagy, Tapolcai Lőrinc azért kérte el a csobánci embereit, mert velük a királyellenes, hűtlen alattvalók ellen kívánt menni. Ám a veszprémi püspök Kál-völgyi birtokát dúlták fel, eléggé el nem ítélhető módon.

Abban a korban az ilyen birtokviták szinte napirenden voltak: a szőlő nagy érték volt, lehetett vitatkozni, hogy melyik szőlőtestnek ki a birtokosa. Így aztán az a furcsa eset állt elő, hogy a vidék birtokdúlásairól igen sok adat maradt fent, de a várról alig esik szó. Pedig ekkor már a csobánci vár körül 15 községből álló uradalom létezett.

A vár földesúri székhely volt, a Rátótiaké, vagy ahogy egy időben nevezték őket: a Keszieké.

Persze, ez egyúttal azt is jelentette, hogy a vár eseménytelen életet élt. Nem történt semmi különös, amiért ezt vagy azt fel kellett volna jegyezni. Már az is csoda, hogy egy-egy várnagy neve nem merült el a feledékenység jótékony homályába.

Hogy milyen lehetett a vár?

Nos, az erre a vidékre jellemző bazalthegyek meredélyén épült várakat nehezen lehetett megközelíteni, netán megtámadni.

Az 1300-as években már övezte a kőházat, ami akár egy kis palota is lehetett.

A XV. században erős falak őrzik, védhető a kapuja is, áll a vár sarokbástyája. Az északi saroktorony volt Csobánc első és legrégebbi tornya. Abban az időben nagy lakótornyokat emeltek ezen a vidéken, hiszen a várak fontos kereskedelmi utak keresztezését védték. Az Aquincum-itáliai útból itt a vár alatt ágazott ki a római út, hogy átszelje a Káli-medencét.

Később a nagy lakótoronyhoz csatlakozó, majdnem négyzetes udvart kerítő várfalat emeltek. Ekkor lett a lakótorony - vagy ahogyan akkor hívták - az öregvár a végső menedék. A várudvar kellemes lakóépületeit használták a tulajdonosok. Úgy bővült a vár, ahogyan a terepadottságok lehetővé tették.

1491-ben Leányfalusi Ágoston somlói várnagy "igen hasznos épületeket emelt a vár körül". Ő úgy került Csobáncra, hogy 1490 őszén Miksa, római király, a későbbi császár haddal tört Magyarországra, azért, hogy a Mátyás királlyal kötött trónörökösödési szerződésnek érvényt szerezzen. A német sereg az útjába eső várakat vagy egyszerűen elfoglalta, vagy megostromolta. Veszprémet bizonyosan, de feltételezik, hogy Sümeg várát is.

A környék várait erre gyorsan erősíteni kezdték.

Nagyvázsony elfoglalása után Kinizsi Pál a somlói várat erősítette.

Ő küldte át várnagyát Csobáncra, szívességből, barátságból. Nyilvánvaló, hogy ő emeltette az új délnyugati kaputornyot, az előtte ásító farkasvermet, a ciszternát is ő vájatta ki. Ugyanakkor a fennsíkot átszelő, azt megszaggató árkokat, gödröket vágatott földbe és kőbe, hogy az ellenség ostromgépei ne jussanak a vár közvetlen közelébe.

Ezeket a védműveket később a megjelenő törökök ellen használták.

Mert a XVI. század harmincas éveiben megjelent Csobánc falai alatt a török.

A Balaton-felvidéki várak egyszeriben végvárak lettek. Ez azt jelentette, hogy a várak tulajdonosai elvesztették birtokaik jelentős részét, megmaradt jövedelmük kevés volt a várőrség ellátására, s ezért átadták kényszerűségből a királynak, adjon ő fegyvert, ellátást, zsoldot. Fizessen az uralkodó az ország pénzéből. Fizetett is a győri főkapitányság, mert hogy ennek a hatáskörébe tartoztak a várak, köztük Csobánc is.

A török közelsége miatt e várak Bécs védelmi rendszeréhez tartoztak, noha egy vár egyedül semmit sem ér, de együtt, a többiekkel erős védvonalat, védőláncot alkottak, és így jelentős erőt képviseltek. Hogy fentmaradtak, egyes-egyedül a védők elszántságának, hősiességének volt köszönhető. Itt nem voltak nagy hadjáratok, kisebb portyázásokra került csak sor, mindkét részről. Jó őrlánc volt a végvárak sora a Balaton-felvidéken.

A török hódítás és terjeszkedés idején a csobánci Gyulaffyak - mert ettől kezdve már így jegyezték nevüket - Csobánc várából védték a kicsinyre szabott birtokuk területét. A Gyulaffyak jó katonák voltak. A három testvér közül ketten - Kristóf és János - a várban laktak, míg László kora ifjúságától kezdve katonáskodott.

S hogy nem akármilyen katona volt, arra elég bizonyság, hogy 1549-ben már szigetvári főkapitány. 1551-től Pápán száz lovas hadnagya, azután Devecser várába hívták, vitte magával az alája rendelt 75 lovast és az 50 hajdút.

Szolgált Győrben is.

1560-ban tihanyi kapitány, majd 1566-ban veszprémi főkapitány!

Miközben Csobánc várát összesen négy darabont védte János pénzéből fi- zetve, addig László húszat tartott fegyverben. S amikor a török 1554-ben Csobáncot körbekerítette, László is otthon tartózkodott. Ősz volt. November. A heves ostrom eredménytelen volt, a váriak visszaverték a támadókat.

Ettől kezdve ezt a kis családi várat csak kerülgették a törökök. Odáig merészkedtek, hogy még a vár alól is elhordták a termést, máskor állatot és embert zsákmányoltak. A veszprémi Hamza bég portyázói csuda bátor katonák lehettek, mert ezt írta róluk Takaró Mihály tihanyi kapitány Nádasdy Tamásnak:

"Hiszem, hogy tudtára vagyon Nagyságodnak Gyulaffy uram vára alatt es mit mívelének, juhokat, és szolgákat elvivének..."

Csobánccal szemközt volt Hegyesd vára, amit a török elfoglalt, megerősített, s amit nem tűrhettek a környék végvárai, hiszen nagyobb őrség volt benne (nyilvánvaló támadó céllal), mint Tihany, Vázsony, Szigliget, Tátika, Rezi, Sümeg és Csobánc várában. 1562 tavaszán végre a bécsi haditanács megengedte Hegyesd lerombolását, amit együttes erővel végbe is vittek. Az ostromban még Gyulaffy László is részt vett, de később Erdélybe költözött családjával, hogy János Zsigmond, majd Báthori István fejedelmet szolgálja tanácsaival.

A csobánci várban meg az itt maradt Gyulaffy rokonok perlekedtek, mivel a Gyulaffy család leányági örököseinek kezére jutott a vár. E várban katonáskodott a későbbi kuruc brigadéros Béri Balogh Ádám az 1690-es években. Húsz hajdú és három tizedes tartozott a keze alá.

Amikor a töröktől megszabadult az ország, a hadihivatal, a Bellicum határozata szerint már nem volt szükség a végvárakra. 1702-ben rákerült a felrobbantandó várak listájára Csobánc is, de a Rákóczi-felkelés miatt elhalasztódott a terv végrehajtása.

1707-ben Rabutin császári generális megostromolta Csobáncot.

A várat Szász Márton várkapitány védte.

Az ostromban 300 német katona, 52 tiszt és az ostromot vezető Kreutz tábornok is elesett. A várat mindössze 30 hajdú, és a környékről idemenekült lakosság védte. 1957-ben, az ostrom 250. évfordulóján rendezett ünnepségen domborműves emléktábla került a várfalra, az egykori hősök dicsőségéről.

1708-ban még állt a vár, de már erősen romos volt.

Kivonultak belőle a kurucok, és a császáriak felrobbantották.

1722-ben a szolgabíró már lerombolt erősségként említi.

Jaj, csak ne lenne olyan nehéz a felvezető út.

De a látvány felséges.

És felgyújtotta Kisfaludy képzeletét e rom.

S megírta regéjét e várról.

Takács Tibor