Az elhamvadt cigarettavégek esztétikuma

Dohányzástörténeti múzeum épül Tapolca-Diszelen

Népszabadság • Cseri Péter • 2007. március 19.

az eredeti cikk

Vörösváry Ákos, az alapító az Első Magyar Látványtár épülete előtt Kép: Brenda Tamás

Vörösváry Ákos, a tapolca-diszeli Első Magyar Látványtár alapítója egy dohányzástörténeti múzeum építésére készül. A majdani állandó tárlat anyagának egy részét most kedvcsinálóként kiállította a látványtárban.

„Benzinben mosni veszélyes!” „A tsz-tag állandó jövedelme a szerződéses hizlalás.” „Ha elmegy, áramtalanítson!” „Reggelizzen az Utasellátónál!” „Minden úton Mávauton.” „Szereltessen levél-szekrényt!”

Ilyen és ehhez hasonló tanácsok olvashatók az ötvenes-hatvanas években gyártott gyufásdobozokon, amelyekből több száz látható a diszeli Első Magyar Látványtár A nagy szenvedély című kiállításán.

A fenti gyufafeliratok óhatatlanul megdobogtatják a nosztalgiára hajlamos negyven felettiek szívét. Ám ennél izgalmasabb részei is vannak a dohányzás és a pipázás eszközeit, szokásait, időben és térben eltérő stílusait bemutató tárlatnak. Cigarettásdobozok, dohányzacskók, szivarkínálók, szivarvágók, öngyújtók, hamutartók és pipák tucatja, dohányzással kapcsolatos reklámplakátok, fotók és egyéb relikviák sorakoznak a látványtár termeiben.

A legmegdöbbentőbb installáció kétségtelenül a hatalmas üvegtárolóban elhelyezett, több százezer darabos csikkgyűjtemény. Az elnyomott cigarettavégeket Vörösváry Ákos kérésére három éven át gyűjtötte egy erős dohányos baráti házaspár. Az Első Magyar Látványtár atyja nem akar senkit elrettenteni a dohányzástól, egyszerűen izgalmasnak tartja a csikkgyűjteményt.

– A cigarettacsikkek jól szemléltetik, hogy másképp gondolkozom a tárgyakról, más viszonyban vagyok velük, mint általában az emberek – mondja a diszeli látványtár alapítója. – Akármilyen tárggyal is kerülök kapcsolatba, mindegyik komoly érzelmi hatást gyakorol rám: örömet, haragot, felháborodást vált ki belőlem. Az általam rendezett kiállítások fő célja, hogy ezeket az érzelmeket továbbítsam a látogatók felé. Nem baj, ha a múzeumlátogató felháborodik, meghökken, szomorú lesz, vagy éppen felvidul. A lényeg, hogy az érzelmi hatás napokra, hetekre, évekre megmaradjon benne.

Hadat üzenni az unalmas, poros szagú, didaktikus-iskolás kiállításoknak! – adta ki a jelszót 1990-ben Vörösváry Ákos, amikor feleségével, Gyökér Kingával együtt létrehozta az Első Magyar Látványtár Alapítványt, majd épp tíz évvel ezelőtt megnyitották az egykori diszeli vízimalomban az általuk kialakított látványtárat. A magánmúzeumban azóta évente rendeznek egy-egy új kiállítást, ezeket átlagosan öt-hatezer látogató tekinti meg. A tárlatok anyagát Vörösváry Ákos rendkívül heterogén kollekciója adja.

– A gyűjtés egy életforma, amit részben az édesapámtól, Vörösváry Lászlótól örökölhettem, aki egész életében műalkotásokat, bútorokat, dísztárgyakat gyűjtött, de én is kora gyermekkorom óta halmozom magam körül a tárgyakat – mondja Vörösváry Ákos. – Sok ezer tárgy vesz körül a lakásomban, a látványtárban, de legalább ugyanannyi sorakozik a raktárban bemutatásra várva.

Azt Vörösváry Ákos is elismeri, hogy a gyűjtési szenvedélye ma már kevésbé heves, mint fiatal korában. Mostanában célzottan, főleg a dohányzáshoz és a piros-fehér-zöld motívumhoz kapcsolódó tárgyakkal gyarapítja a gyűjteményét. Tervei szerint ez utóbbi színkombináció jelentésrétegeit feltáró kiállítás lesz a látványtár következő bemutatója.

– A kiállításokat mindig egy-egy téma köré építjük fel, egyúttal szakítunk a hagyományos kronologikus megközelítési móddal – mondja Vörösváry. – A kiállításrendezést önálló művészeti ágnak, az előadó-művészethez hasonlónak tekintem, amelyben a tárgyak kiválasztásával, elhelyezésével, megvilágításával, egymáshoz való viszonyuk hangsúlyozásával többlettartalmakat lehet kifejezni. Egy példán szemléltetve: egy Ady-vers akkor is csodálatos, ha én olvasom fel, de mégiscsak Latinovits Zoltán előadásában bontakozik ki az összes titka, szépsége. Igyekszem olyan tárlatokat rendezni, amelyekben a tárgyak valamennyi szegmense megmutatkozhat.

Csikk minden mennyiségben Kép: Brenda Tamás

A látványtár kiállításain – köztük a most látható Életöröm és A nagy szenvedély című tárlatokon is – jól megférnek egymás mellett kortárs és modern képzőművészeti alkotások, néprajzi eszközök, bútorok, textilek, fotók, szobrok, valódi esztétikai értékkel bíró művek és giccsek. A látványtár az elmúlt évtizedben egy dolgot bizonyosan elért: száműzte az unalmat a diszeli múzeumból.

– A látogatók visszajelzései egyértelműek, megérintik őket a kiállítások – mondja Vörösváry Ákos. – Még azokat is, akik felháborodnak, és provokációnak vélik az egészet.

Az alapítvány következő nagy vállalkozása az egykori malomépület pajtájának helyére tervezett dohányzástörténeti múzeum felépítése lesz. Az építési engedély már megvan, a mintegy 150 millió forintos beruházáshoz elsősorban pályázatokon és szponzoroktól remélnek pénzt szerezni. Vörösváry Ákostól megtudtuk: A nagy szenvedély című tárlat részben azzal a céllal készült, hogy a lehetséges támogatóknak felvillantsa, milyen jellegű is az a gyűjtemény, amely a majdani múzeumban kerülhet bemutatásra.

– A teljes anyagot, amelynek most csak egy töredékét állítottuk ki, kilenc testvéremmel együtt édesapánktól örököltük, de nekem jutott a feladat, hogy a gyűjteményt gondozzam, és amint lehetséges, a nyilvánosság elé tárjam – mondja Vörösváry Ákos. – Ha kell, „vezéráldozatra” is hajlandó vagyok: szükség esetén értékesítem a modern magyar művészeti gyűjteményem néhány értékes darabját, de a dohányzástörténeti múzeumot mindenképpen felépítem.

Végül egy adalék azoknak, akik esetleg kételkednek abban, hogy Vörösváry Ákos számára a tárgyak – így a dohányzással kapcsolatos relikviák is – a funkciójuktól függetlenül önmagukban is érdekesek lehetnek: sem ő, sem az édesapja soha életükben nem szívtak el egyetlen szál cigarettát sem.